Eredeti cím: Keeping the Heart in Our Christmas Traditions
Írta: Kristin Tabb
Fordította: Sipos Edina
A minap aprósüteményeket készítettem – azokat a gyönyörű sütiket, amiknek karácsonyfa formájuk van, ízük mandulás vajaskekszhez hasonló, és színes cukorral vannak leszórva. Akinek skandináv vagy német gyökerei vannak, annak ez ünnepi hagyomány nemzedékek óta. Az aprósüteményeket azonban közismerten nehéz elkészíteni. A tésztájukban lévő vaj (amiből bizony sok van) nem lehet sem túl meleg, sem túl hideg. A tészta nem hűthető, a régimódi fém sütinyomóval nehéz dolgozni, az új műanyag nyomó pedig (szemmel láthatóan) könnyen eltörik, ha a tészta túl hideg, vagy a nyomófejet nem jó irányba csavarjuk a sütinyomás közben.
Miért készítek mindig belőlük? – tűnődtem magamban, miután vettem egy új műanyag sütinyomót. A válasz megtévesztően egyszerű: mert ez nálunk családi hagyomány. Az édesanyám évről évre, minden karácsonykor sütött ezekből a nehezen elkészíthető, de ínycsiklandó karácsonyi finomságokból. Minden egyes évben. Az egyébként igencsak türelmes és gyengéd anyám ilyenkor motyogott valamit az orra alatt az idétlen sütinyomóról, a masszív fémprést a tepsihez ütögette, hogy a túl lágy tészta valahogy odaragadjon, majd egy késsel kierőszakolta a sütiket a nyomóból.
A fivéreimmel kisomolyogtunk a konyhából és gyorsan valami egyéb elfoglaltságot találtunk magunknak, mert „anya karácsonyi aprósüteményt készít”. Mivel nem akartam őt magára hagyni a sütinyomóval, általában visszamentem, hogy segítsek neki kidekorálni ezeket a vicces sütiket.
Úgy döntöttem, hogy vannak olyan hagyományok, amiktől érdemes megválni.
A Márk 7. részében a farizeusok és az írástudók számonkérték Jézust, mert a tanítványai nem mostak kezet étkezés előtt, és nem tartották „a vének hagyományát”. A kézmosás – magyarázza Márk evangélista – csupán az egyike volt annak a sok hagyománynak, amit a zsidó vezetők az ószövetségi törvény mellett és azon felül, a rituális tisztaság megőrzése érdekében írtak elő (Márk 7,3-4).
Jézus kemény szavakkal bírálta őket: „Ti képmutatók, igazán illik rátok Ézsaiás próféta szava, amint meg van írva: <<Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha emberi tanításokat és parancsolatokat tanítanak>>.” (Márk 7,6-7) A hagyományaik egyáltalán nem tisztelték Istent, mert a szívük távol volt tőle.
Mit kíván Isten tőlünk ezen a karácsonyon? A szívünket. Hiszen – mondja Jézus –, nem az teszi lelki értelemben tisztátalanná az embert, ami a száján bemegy, hanem „ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.” A hagyományok sohasem fedezhetnek el egy olyan szívet, ami szennyes, vagy távol van Istentől.
Kétlem, hogy sokan vallanák azt, hogy a karácsonyi szokásaik felérnének a Szentírással.
Az azonban, ahogyan az emberek által alkotott tradíciókhoz viszonyulunk, segíthet megállapítani, hogy a szívünk közel van-e Istenhez, vagy épp távol van tőle ezen a karácsonyon.
Ha a hagyományaink segítenek abban, hogy a szívünk közelebb kerüljön az élő Istenhez, akkor ezek jól működő eszközök az életünkben. Ám ha ezek a tradíciók eltérítik a szívünket a karácsony igazi céljától – attól, hogy Krisztust, az Urat imádjuk –, akkor ideje átértékelnünk őket, és talán bűnbánatot is tartanunk.
Tehát, ha karácsonykor az elsődleges célunk az, hogy Krisztust tiszta szívből imádjuk, mely hagyományainkat érdemes megtartani, illetve bevezetni, és melyektől érdemes megválni?
Minden családnak el kell döntenie, hogy mi működik a legjobban. Vannak olyan sokrétű, időigényes hagyományok, amelyeket érdemes megtartanunk, ha ezek növelik a Krisztusban való örömünket, és segítenek ezt az örömöt másoknak is továbbadni. Vannak azonban olyan hagyományaink, amik már teljesen hozzánk nőttek, de inkább elvonják a figyelmünket a lényegtől. A hagyományainkra vonatkozó alábbi kérdések segíthetnek felmérni a szívünk állapotát idén karácsonykor.
Ezek a kérdések segítettek abban, hogy a családunknak tartalmas karácsonya legyen két átmeneti évben is. Az egyik évben nem volt karácsonyfánk, és ajándékaink sem, mert egy tengerentúli költözés előtt álltunk és bőröndökből éltünk. A következő karácsonykor pedig nem díszítettük fel a házat, és nem készítettünk sütit sem, mert karácsony előtt 10 nappal költöztünk.
Ezekben az években megmutatkozott, hogy melyek az igazán fontos hagyományaink: a heti összejövetel a gyülekezetünkben, az, hogy igeolvasással ünnepeltük Jézust, felállítottunk egy kis Jessze fát, és karácsonyi énekeket énekeltünk (az Örvendj világ volt a kedvencünk). Tavaly két új hagyományt is bevezettünk: áthívtuk a szomszédokat karácsonyi sütizésre, és saját magunk által készített ajándékokat adtunk a barátainknak, amit személyesen kézbesítettünk.
Hol van a szíved ezen a karácsonyon? Mennyire tölt el az öröm ebben az ünnepi időszakban, amikor az Ő születését ünnepeljük? Lehet, hogy ideje megszakítanod egy régi hagyományt, vagy bevezetned egy újat, amivel továbbadhatod a Legnagyobb Ajándék iránti szeretetedet és benne való örömödet.
Kristin Tabb férjével, Brian-nel és három gyermekükkel együtt Minneapolis-Saint Paul körzetében él és szolgál, ahol a férje a Bethlehem Teológiai Főiskolán tanít.
