Magyarázó igehirdetés egy bibliai példán keresztül

Mi is az a magyarázó igehirdetés? Egy igehirdetés abban az esetben magyarázó, ha annak tartalma és szándéka megegyezik a választott szentírási szakasz tartalmával és szándékával. Az igehirdető azt mondja, amit a szöveg mond, és az igehirdetés által azt szeretné elérni, amit Isten is el akar érni Igéjének választott szavai által.

Ha igehirdető vagy, képzeld el, ahogy Isten a gyülekezeted padsoraiban ülve hallgatja az igehirdetésedet. Milyennek látod az arckifejezését? Talán arról árulkodik, hogy „Ez egyáltalán nem az, amit üzenni akartam ezzel a szakasszal”, vagy azt, hogy „Igen, ez pontosan az, amit akartam.”

A bibliai értelemben vett magyarázó igehirdetés lényege a következő: a mennybement Krisztus megajándékozta Egyházát pásztorokkal és tanítókkal (Ef 4,11), akiket az ige hirdetésére szólított fel (2Tim 4,2). Akik prédikálnak, azoknak a Bibliát kell prédikálniuk.

Talán az Apostolok Cselekedetei a legjobb bibliai könyv arra, hogy bemutassuk a prédikáció meghatározásának legitim voltát, és azt, hogy mit jelent az Isten Igéjének hirdetése. Az Apostolok Cselekedeteiben ugyanis az „Isten Igéje” kifejezés rendszerint rövidítés volt az apostolok igehirdetésének lényegére. Az ApCsel 6,2-ben például ezt mondják az apostolok: „Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál” (lásd még: ApCsel 12,24; 13,5, 46; 17,13; 18,11.) Ez a kifejezés megjelenik még úgy is, mint „az Úr Igéje”, nemritkán pedig egyszerűen csak „Ige.” Az Apostolok Cselekedeteiben az apostolok igehirdetése és az „Úr Igéje” tisztán és mindvégig ugyanazt jelenti. 

Bár az apostoli igehirdetés lényege az Istennel való megbékélés jó híre volt Krisztus Jézus által, ezt az üzenetet szinte kivétel nélkül az ószövetségi Szentírás segítségével adták át és magyarázták meg. Az újszövetségi időkben a prédikálás tehát magában foglalta „Isten igéjének” hirdetését, és ennek a prédikálásnak lényeges eleme volt az Ószövetség magyarázása. Ez arra a következtetésre vezet bennünket, hogy az ószövetségi Szentírásnak is szerepelnie kell a hirdetendő „Igéről” alkotott felfogásunkban, amit az Újszövetség közvetlen (pl. 2Tim 3,16; Róm 3,2) és közvetett (pl. Róm 15,4) állításai egyaránt megerősítenek.

Az „Ige” tehát azonos a Jézusról szóló Igével, amiről az Ószövetség utalások formájában beszél, ezeket az utalásokat pedig most az apostolok az igehirdetés által magyarázzák meg. Ez az az Ige, amelyet „szóltak” (ApCsel 4,29), „hirdetnek” (13,5), és amelyet, mint „Isten Igéjét” „fogadni” (17,11) kell. Ugyanez az azonosítás Pál apostol leveleiben végig megmarad. Habozás nélkül „Isten igéjének” nevezi az általa hirdetett üzenetet (2Kor 2,17; 4,2; 1Thessz 2,13) vagy egyszerűen „Igének” (Gal 6,6).

Amikor Pál az Ige hirdetésével bízza meg Timóteust, akkor is egyenlőséget tesz a prédikálás és az Isten Igéjének hirdetése között. Timóteus valószínűleg azonnal értette, mire gondolt Pál az Ige alatt, hiszen ismerve élettörténetét, Timóteusnál megvoltak mind a „szent iratok” és az apostoli üzenet – „De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad” (2 Tim 3,10-17).

Mindebből az következik, hogy az az Ige, amelyet hirdetünk, nem más, mint az Ószövetség és a Krisztusról szóló apostoli tanítás (azaz az Újszövetség) összessége. Ezért helyénvaló az „Ige” kifejezést a Biblia teljes szövegével azonosítani. Ezt kell tanítaniuk azoknak, akik a „pásztori-tanítói” elhívást kapták. A mi feladatunk az, hogy hirdessük azt „az Igét”, amelyet Isten kijelentett, a Szentírás rögzített, majd pedig ránk bízatott. Isten népének lelki élete ettől az Igétől függ (5Móz 8,3). Ezért is kapta azt a feladatot a fiatal lelkipásztor (Timóteus), hogy „legyen gondod a Szentírás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra” (1Tim 4,13). Amennyiben ez a feladat még a mai napig is érvényes, márpedig tudjuk, hogy érvényes, akkor a prédikációnk kiindulásának teljes mértékben egybe kell esnie a Bibliánkkal. 

Mindez hogy néz ki a gyakorlatban? Amikor az igehirdetésünket írjuk, akkor Isten Igéjének választott szakaszát alaposan tanulmányozzuk annak érdekében, hogy „helyesen fejtegessük az igazság igéjét.” A szószékre pedig úgy fogunk kiállni, hogy megelevenedik előttünk az, amiről Nehémiás 8,8 így ír: „Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat.”  Isten pedig úgy határozott és egyben meg is ígérte, hogy ezt a fajta igehirdetést használja célja elérésére – népének összegyűjtésére és építésére.