Hogyan léphetünk túl az evangéliumon anélkül, hogy elhagynánk azt? Ugyanakkor, ha az evangélium valóban jelentősen kihat mindenre, akkor egyáltalán túl kell-e lépni rajta?
Ezt a két kérdést teszik fel egyre hangosabban az evangélium-központúságban gondolkodó evangéliumi keresztények.
Korábban már megfogalmaztam néhány ellenvetést a mozgalom kapcsán, de most csak ezzel a két kérdéssel tervezek megbirkózni. Az első kérdésre egy ajánlás lesz a válaszom, a másodikra pedig egy figyelmeztetés.
Először is le kell szögezni, hogy szerintem nagyszerű irány, hogy egyre inkább az evangélium kerül fókuszba. Az ezt hangoztatók helyesen állítják, hogy az evangéliumnak központi szerepe van a megszentelődésben, erről kijelentő mód helyett felszólító módban kell beszélni, és inkább az evangéliumban kellene egyre mélyebbre jutni, mintsem túllépni azon. Ezek bizony mind bibliai alapon nyugvó érvek.
Sokszor az a válasz ezekre a felvetésekre, hogy az evangélium van annyira fontos, hogy szükségtelen túllépni rajta.
Az evangéliumi keresztények alapvetően esszencialisták. Történelmi oka van annak, hogy szeretünk a lényegről kivonatot készíteni és hordozható méretűre besűríteni, majd élni tovább a mindennapokat. Elmondható – képletesen szólva –, hogy ebből a szempontból az evangéliumi keresztények két szélsőségre hajlamosak: lényeges és elhanyagolható.
A mozgalom egyik veszélye tehát az, hogy amennyiben az evangéliumot a lényeges kategóriába sorolja – helyesen –, akkor minden más az elhanyagolható rekeszbe kerül.
Néha-néha hallok erre utaló enyhe figyelmeztetéseket is, miszerint nem szabad engedni, hogy bármi háttérbe szorítsa, beárnyékolja vagy marginalizálja az evangéliumot a hívők életében és a gyülekezetekben. Az ilyen figyelmeztetés szükséges és helytálló, de ha nem alakítunk ki egy harmadik kategóriát a lényeges és elhanyagolható között, akkor maga az evangélium fog veszélybe kerülni. Nem lehet csupán azzal megőrizni az evangéliumot, hogy az evangéliumra összpontosítunk. Az evangélium mellett sokféle isteni eredetű és fontos tantétel vagy gyakorlat létezik az evangélium megőrzését elősegítendő – ezek elhanyagolása pedig saját vesztünket fogja okozni.
A Szentháromságra vonatkozó tanok például elválaszthatatlanok az evangéliumtól. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek mind határozott szereppel rendelkeznek az üdvösség tekintetében, tehát a Szentháromságra vonatkozó tan bárminemű torzulása az evangélium torzulását is jelenti egyben.
Vagy vegyünk egy másik példát! A Szentírás megbízhatósága szilárd eredettani alapot ad az evangéliumnak. Krisztusba vetett bizalmunk Isten igéjének megbízhatóságán és szavahihetőségén alapszik.
A gyülekezeti tagság és a gyülekezeti fegyelem is bevált gyakorlatok az evangélium védelmében. Vagy ahogyan azt Jonathan Leeman kifejtette: a tagság mutatja a világnak, hogy ki is képviseli Jézust, a fegyelem pedig Jézus hírnevét védelmezi.
A tagság mutatja meg, hogy kik hisznek az evangéliumban. Jelzi a világnak, hogy kik az evangélium emberei és kik az evangélium eredményeként újjá teremtett emberek.
Az egyházfegyelem védelmezi az evangéliumról alkotott képet, amit az egyház vázol a világ felé. Óvja az egyházat attól, hogy a külső szemlélőben hamis kép alakulhasson ki az evangéliumról. Ezt a különbségek megnevezésével teszi: kimondja, hogy mi nem keresztény és milyen az élet, ha nem az evangéliumból fakad.
Vagy, ahogy azt más már megfogalmazta előttem: az egyházfegyelem maga az evangélium a gyakorlatban. A Krisztusban élőket Isten nem hagyja a bűneikben. Nem szabad tehát hittársainkat bűnben hagyni. Helyette szeretetteljes intéssel és Krisztus bűnbocsánatra hívó szavaival kell feléjük fordulni.
Többek között ezek a tantételek és egyházi gyakorlatok is szorosan és szervesen kapcsolódnak az evangéliumhoz. Nem hanyagolhatók el, mert azzal kárt szenvedne az evangélium megértése és a róla szóló tanúságtétel.
Következzen hát a figyelmeztetés! Nem szabad hagyni, hogy az evangélium-központúság evangéliumi esszencializmussá váljon, mert az az evangéliumi redukcionizmushoz vezet. (A komplikált dolgokat egyszerűbb dolgokra, majd azokat még egyszerűbbre visszavezető gondolkodás. – a ford.) Legyen az evangélium a hívő és gyülekezeti élet középpontjában, de anélkül, hogy az evangélium legyen az egyetlen lényeges dolog.
Térjünk vissza az első kérdéshez! Hogyan léphetünk túl az evangéliumon anélkül, hogy elhagynánk azt? Másként fogalmazva: Milyen legyen az igehirdetés és az egyházi gyakorlat anélkül, hogy elhagyná az evangéliumot?
Ezzel kapcsolatban a következőt ajánlom: Tegyük azt, hogy rendre összekötjük a pontokat az igehirdetés és az egyházi gyakorlat, valamint az evangélium között.
Valójában ezt tettem ebben a cikkben is. A Szentháromság, a Biblia tekintélye, az egyháztagság és az egyházfegyelem mind szervesen kapcsolódnak az evangéliumhoz. Ugyanúgy, ahogy számos más kulcsfontosságú tantétel és egyházi gyakorlat is.
Az egyház vezetői azzal tudják biztosítani a fentiekben leírtakat, hogy prédiációikban, tanításaikban világossá teszik az evangélium és a szervesen kapcsolódó gyakorlatok és tantételek közötti összefüggéseket. Úgy lehet megtartani e témában a kényes egyensúlyt, hogy rendre összekötjük a kérdéses területek és az evangélium közötti pontokat.
Lehet tanítani a gyülekezeti vénekről, a gyereknevelésről, az utolsó időkről, a randizásról vagy a keresztségről, de az evangélium fényében – megmutatva azok kapcsolatát az evangéliummal. Ily módon a tantételek és az egyházi gyakorlatok nem versengenek az evangéliummal, hanem inkább kéz a kézben járnak vele.
Nem szabad hagyni, hogy az evangélium-központúság evangéliumi redukcionizmussá váljon! Ehelyett össze kell kötni a pontokat az evangélium és minden más között – beleértve a helyi gyülekezet felépítésének és közösségi életének kérdéseit is.
A szerző, Bobby Jamieson Cambridge-ben szerzett doktori fokozatot és a washingtoni Capitol Hill baptista gyülekezet segédlelkésze. Tyler Wittman mellett társszerzője a Biblical Reasoning: Christological and Trinitarian Rules for Exegesis című könyvnek.
